A legújabb célországokat meghallva mindenki felhördült, hogy mi az, hogy biztonságos és fejlett helyekre megyek, miért nem rögtön Siófokra akkor. Ez azonban, ahogy később kiderül, csak részben igaz. A választás legfőbb oka elég prózai: ezek voltak az utolsó országok Latin-Amerikából, amik Európából olcsón elérhetőek. Minden cél, ami ezután fog jönni, kétszer ennyibe kerül már. Panamába egy repjegy kis szerencsével 170 ezer forint körül kijön, onnan pedig nagyjából 15 dollár átjutni Costa Ricára. Mindkét ország kicsi, és azt hittem, hogy emiatt rövid idő alatt bejárhatóak, az út azonban ez utóbbira is rácáfolt.

Most a költségvetés is szűkösebb volt, ráadásul nem egyedül mentem, így arra is tekintettel kellett lenni, hogy a csajom nem szereti azt az életmódot, hogy minden egyes félretett fillérjét utazásra költi, miközben leszakad róla a ruha. Emellett mindkettőnk ízlését össze kellett hangolni, ami kemény munka volt, de sikerült megoldani, hogy jusson tengerpart és kaland is. Mindkettőből annyi, hogy a végén már csak legyintsünk a világszép, tökéletes partokra, vagy én már fel se emeljem a fényképezőgépem egy akrobatikus mozdulatokkal termeszekre vadászó hangyászra.

Szóval ki akartuk deríteni, hogy van-e Panamában bármi látnivaló a csatornán kívül (nem nagyon), és Costa Ricán az állatvilágon és patyolat tengerpartokon kívül (nem nagyon), és ha nincs (lásd fent), az elég-e két hétre (simán elég).